Lakossági ügyfelek
Vállalkozások

Ennyit termel a lakásra, autóra félretett pénz

Az  évek  óta  velünk  élő  alacsony  kamatok  és  a  gazdasági  fellendülés  miatt  mintegy  9  ezer milliárd forintnyi betétet halmoztak fel a banki ügyfelek, aminek durván kétharmada látra szóló, folyószámlabetét.  A  jó  hozamú,  ám  hosszú  távra  elkötelező,  kevésbé  likvid  állampapírok, köztük a MÁP Plusz mellett vadászni kell a konstrukciókra, amelyek rövid távú elköteleződés mellett termelnek látható mértékű hasznot.

A rövid távú megtakarítások területén is alapvetően két forma a jellemző: a lekötés nélküli, vagy látra szóló konstrukciók infláció-környéki hozamot biztosítanak, míg a néhány hónapos lekötést igénylők magasabb,  az  inflációt  meghaladó  mértékű  kamatot  fizetnek.  A  bankok  is  keresik  az  ideális, ügyfélvonzó konstrukciókat. Tudatos üzletpolitikai lépés volt a mi részünkről is, hogy a termékünket a versenytársakét meghaladó kamattal indítsuk el a piacon –mondta Besnyő  Márton, a Sberbank lakossági termékfejlesztési vezetője a téma kapcsán.

Mikor lesz újra a piacon 5%-os betétkamat?

Az irányadónak tekintett MNB alapkamat három és féle éve ragadt be 0,9 százalékon, és ha földindulásszerű változások nem állnak be a globális gazdaságpolitikában, jövőre sem fog ütemes emelésbe kezdeni a hazai monetáris irányítás. Noha alternatív iránytűként kezelhetjük a MÁP Plusz magas hozamát, de ettől még nem remélhető, hogy egyhamar visszatérnek a 4-5% környéki kereskedelmi banki betétkamatok a piacra. A hitelintézetek akciós kínálatában tehát egyedi esetként fordulhatnak elő a mostani, Sberbankéhoz hasonló konstrukciók, amire érdemes lecsapnia a befektetni való tőkével rendelkezőknek–egy, a banki piacot első kézből ismerő, így a hazai folyamatokra isremekül rálátó forrás szerint.


Ezek a konstrukciók a banki szakértők szerint elsősorban azoknak kedveznek, akik a tőkéjük néhány hónapos  felhasználásában  gondolkodnak,  addig  azonban  szeretnék,  ha  pénzük  termelne  nekik. Jellemzően  ilyenek  az  ingatlankeresők  vagy  az  autóvásárlók,  akiknél  az  ötlet  megszületésétől hosszabb, de még belátható idő telik el a vásárlásig –említ rá példát Besnyő Márton. Számukra a likviditás, vagyis a könnyű hozzáférhetőség is rendkívül fontos, ami szintén ezeknek a megtakarítási formáknak a sajátja a Sberbank szakértője szerint.


A Sberbank Magyarország Zrt-ről:

A Sberbank Magyarország Zrt. a Sberbank Europe AG leányvállalata, lakossági-, mikro-, KKV-és nagyvállalati ügyfeleknek nyújt teljes körű banki szolgáltatást Magyarországon. A bank 1993 óta működik sikeresen a magyar piacon. A bécsi központú Sberbank Europe csoport Európa 8piacán van jelen: Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Csehországban, Magyarországon, Szlovéniában, Szerbiábanés Németországban